Az AH Fólia Kft („AH Fólia”) alábbi általános szerződési feltételei az egyedi megrendeléssel együttesen alkotják az AH Fólia és a Vevő között az adásvételi jogviszonyra vonatkozóan létrejövő teljes megállapodást (a „Szerződés”). Az ÁSZF megismerését és tudomásulvételét a Vevő a megrendelése leadásával és/vagy az AH Fólia számlájának aláírásával, illetve az AH Fólia által szállított áruk átvételével kifejezetten elismeri és az abban foglaltakat elfogadja. Az AH Fólia és a Vevő továbbiakban együttesen „Felek”, egyenként „Fél”
1 AZ ÁSZF TÁRGYA ÉS HATÁLYA
1.1 Általános szabály. A jelen ÁSZF rendelkezik azon üzleti tranzakciók általános szerződési feltételeiről keretjelleggel, amelyek során a Vevő árut vásárol az AH Fóliától. A jelen ÁSZF az AH Fólia által a Vevő részére értékesített árukra vonatkozik.
1.2 Egyedi megrendelések. A Felek az egyes tranzakciók részleteit az egyedi megrendelésekben, írásban rögzítik. Jelen ÁSZF alkalmazásában egyedi megrendelésnek minősül a Felek által cégszerűen aláírt szerződéses megállapodás, írásban elfogadott ajánlat vagy megrendelés, valamint a megrendelés teljesítéséről kiállított és Vevő által aláírt számla, vagy szállítólevél.
1.3 Ajánlat érvényessége. Ha AH Fólia mást nem jelöl meg, az AH Fólia által kiállított árajánlat annak kiállításától számított 14 (tizennégy) napig érvényes. Az AH Fólia továbbá fenntartja a jogot arra, hogy ajánlatát annak Vevő általi elfogadása előtt bármikor írásban visszavonja.
1.4 ÁSZF hatálya. Ha jelen ÁSZF rendelkezései ellentétben lennének az egyedi megrendelésben rögzítettekkel, úgy az egyedi megrendelés feltételei az irányadók.
1.5 Szerződés létrejötte. A Felek között az egyedi megrendeléssel létrejön a Szerződés.
2 A FELEK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI
2.1 Vevő képviselete. A Vevő a megrendelés AH Fólia általi teljesítését megelőzően köteles hitelt érdemlően igazolni képviseleti jogosultságát (így különösen bemutatni személyi igazolványát, érvényes vállalkozói engedélyét, vagy az egy hónapnál nem régebbi cégkivonatát).
2.2 Vevő alkalmazottainak képviseleti joga. Az AH Fólia a Vevő azon alkalmazottait, akiktől a megrendeléseket kapja, ellentétes információ hiányában a Vevő képviseletére megfelelő hatáskörrel rendelkező személyeknek tekinti.
2.3 Tulajdonjog fenntartása. Az AH Fólia a Szerződés alapján értékesített árura vonatkozó tulajdonjogát az áru vételárának teljes kiegyenlítéséig fenntartja.
2.4 Engedményezés. A Vevő nem jogosult a Szerződés alapján őt megillető jogokat harmadik félre engedményezni AH Fólia kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül. Az AH Fólia nem tagadhatja meg indokolatlanul az engedményezés jóváhagyását. A Szerződésből származó jogok törvényes jogutód szervezetre történő átruházása vagy átszállása jóváhagyást nem igényel.
2.5 Harmadik személyek joga. A Felek között létrejött Szerződés nem hoz létre semmilyen jogot, illetve jogcímet harmadik személyek számára, illetve AH Fólia nem felelős semmilyen harmadik fél által Vevővel szemben támasztott követelésekért.
2.6 Reklámok. Egyik Fél sem biztosítja a másik Fél számára azt a jogot, hogy reklámokban, vagy kiadványokban annak előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szerepeltesse a másik Fél (vagy annak bármely kapcsolt vállalkozása) védjegyét, márkanevét, vagy egyéb elnevezését.
3 DÍJAZÁS ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK
3.1 Árak. Az AH Fólia az általa kínált áruválasztékról árlistát bocsát ki. Az árlistán szereplő árak kétség esetén nem tartalmazzák az általános forgalmi adó összegét. Az AH Fólia az árlistát, illetve az azon szereplő áruk árát bármikor, saját belátása szerint módosíthatja. A Vevő a Szerződés létrejöttének napján érvényes áron vásárolhatja meg az általa megrendelt árut tekintet nélkül arra, hogy a Szerződés létrejöttének napja és az áru kézbesítése, illetve Vevő általi elszállítása között eltelt időszakban az adott áru listaára változott.
3.2 Költségek. A 3.1 pontban megjelölteken felül az AH Fólia továbbszámlázza a Vevő felé a Szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő szállítási költségeket a 4. pont rendelkezései szerint. A Vevő tudomásul veszi, hogy a Vevő által kért különleges csomagolás felár ellenében vehető igénybe.
3.3 Áfa. Felek megállapodnak, hogy ellenkező értelmű megjelölés hiányában az AH Fólia árai nettó árak, és a költségek nettó összegek, melyeket a mindenkor hatályos általános forgalmi adó terhel.
3.4 Számlázási irányelvek. Az AH Fólia a Szerződés teljesítésével egyidejűleg, illetve előzetés esetén a Szerződés teljesítését megelőzően bocsátja ki számláját a megrendelt árura és a kapcsolódó költségre vonatkozóan. Az AH Fólia számláit ellenkező megállapodás hiányában magyar forintban állítja ki, és ahol szükséges, felszámítja a megfelelő mértékű általános forgalmi adót. Amennyiben a Vevővel történt írásos megállapodás alapján az Euróban megállapodott összeg számlázása forintban történik, az AH Fólia az Euróban megállapított összeget a vonatkozó számla kiállítása napján az OTP Banknál érvényes deviza eladási árfolyamon számítja át forintra.
3.5 Fizetési módok. A megrendelt áruk vételárának kiegyenlítése az alábbi módokon történhet:
a) az áru kiszállítása illetve átvétele előtt készpénzben vagy banki átutalással;
b) az áru kiszállítása illetve átvétele időpontjában készpénzben, illetve (postai úton történő szállítás esetén) utánvétes készpénzzetéssel;
c) az áru kiszállítását illetve átvételét követően, amennyiben a Vevő a későbbiekben meghatározott feltételeknek megfelel, az AH Fólia és a Felek külön megállapodása értelmében, halasztott zetési határidővel. Minden áru értékesítése tekintetében az AH Fólia jogosult eldönteni, hogy a Vevő milyen módon köteles kiegyenlíteni az áru ellenértékét. Az AH Fólia ugyanakkor – a Vevő hozzájárulása nélkül – nem jogosult megváltoztatni a már megkötött Szerződés tekintetében a korábban a Felek által közösen meghatározott zetési módot. Amennyiben az AH Fólia más zetési módot nem jelöl meg, illetve a Vevő és az AH Fólia más zetési módban nem állapodnak meg, a Vevő a számla ellenértékét készpénzben, vagy az áru átadását megelőző banki átutalással köteles kiegyenlíteni, és ez utóbbit az AH Fólia részére hitelt érdemlően igazolni. Amennyiben a Felek halasztott zetésben állapodnak meg, a Vevő a vételárat banki átutalás formájában, az AH Fólia számlájának kiállításától számított 8 (nyolc) naptári napon belül köteles kiegyenlíteni. Az AH Fólia lehetőséget biztosít arra, hogy amennyiben a Vevővel létrejött három egymást követő Szerződésben meghatározott vételárat határidőben, a kölcsönösen megállapított, illetve az AH Fólia által meghatározott zetési mód figyelembe vételével maradéktalanul kiegyenlítette, a Vevő igénybe vegye az AH Fólia által biztosított halasztott zetési lehetőséget. Ezen kedvezmény igénybevételének további feltételeit, a halasztott zetési kötelezettség esedékességének (amely eltérő megállapodás hiányában az áru átvételét követő 8. nap) napját és maximális összegét a Felek külön megállapodása rendezi. Amennyiben a Vevő által kiegyenlítetlen Szerződések értékének összege meghaladja a Felek által a halasztott zetési lehetőség tekintetében megállapított legmagasabb összeget, a Vevő köteles – az AH Fólia eltérő nyilatkozata hiányában – legkésőbb az utolsó Szerződés létrejöttének időpontjában, banki átutalással előzetesen kiegyenlíteni a halasztott zetési lehetőség felső összeghatára és a megrendelt áruk teljes vételára közötti különbséget. A fentiek elmulasztása esetén az AH Fólia, amennyiben a szolgáltatás osztható, úgy csak azon részben köteles a Szerződést teljesíteni, amely részben a Vevő jogosult a halasztott zetésre, míg oszthatatlan szolgáltatás esetén az AH Fólia megtagadhatja a Szerződés teljesítését.
3.6 Fizetési késedelem szankciója. Ha a Vevő bármely számláját határidőben nem egyenlíti ki, úgy (1) a ki nem egyenlített számla határidejét követő naptól kizárólag előre utalással vásárolhat az AH Fóliától, azzal, hogy az ezen naptól a meglévő Szerződések alapján a Vevő által zetett összegeket az AH Fólia a legrégebbi esedékességű ki nem egyenlített számlával kapcsolatos behajtási költségre, majd kamatra végül ezen számla tőkéjére számolja el, valamint (2) az AH Fólia jogosult visszatartani minden további áru szállítását, melyet akár az adott Szerződés, akár az AH Fólia és a Vevő között létrejött bármely más Szerződés alapján kellene teljesíteni.
3.7 Több nyitott számla esetén késedelem. A vevő tudomásul veszi és elfogadja, hogy ha több számlán szereplő tartozása áll fenn a az AH Fóliával szemben, és ezekből akár egy árutétel megzetésével késedelembe esik, akkor e késedelme az összes többi számlában szereplő még nem esedékes tartozását is lejárttá teszi.
3.8 Késedelmi kamat és behajtási költség. Ha a Vevő a számlát határidőben nem egyenlíti ki, akkor az AH Fólia a késedelem idejére késedelmi kamatként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) 6:155.§-ban meghatározott mértékű késedelmi kamat és a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási költségátalány felszámítására jogosult a számla lejáratát követő első napon.
3.9 Fizetés teljesítése. A Vevő köteles a Szerződés alapján esedékes valamennyi zetést levonás nélkül teljesíteni. Banki átutalással lebonyolított fizetés esetén a megrendelt áru vételára abban az időpontban tekinthető kiegyenlítettnek, amikor a megrendelt áru teljes vételárát az AH Fólia bankszámláján jóváírták.
3.10 Tejesítések elszámolása. Az AH Fólia a Vevő által zetett összegeket elsősorban költségre, másodsorban kamatra és harmadsorban a főtartozásra számolja el. Több Szerződés vagy számla alapján fennálló, Vevőt terhelő kötelezettség esetén, AH Fólia korábbi dátumú Szerződést vagy a korábbi esedékességű számlát veszi gyelembe. Amennyiben Vevő egy Szerződés keretében, illetve egy számlán több árut vásárol, a Felek megállapodnak, hogy a Vevő teljesítéseit AH Fólia az adott Szerződés vagy számla szerinti főtartozás vonatkozásában az alábbiak szerint és sorrendben számolja el: a) alapanyagra és segédanyagra; b) alkatrészre és tartozékra. A fenti felosztás szerinti, azonos típusú áruk vásárlása esetén AH Fólia elsőként az alacsonyabb értékű árut veszi gyelembe a teljesítés elszámolása során.
3.11 Beszámítás tilalma. A Vevő nem jogosult a Szerződés alapján AH Fóliával szemben fennálló semmilyen zetési kötelezettségét beszámítani az AH Fóliával szemben fennálló követelésébe.
4 SZÁLLÍTÁS
4.1 Áru átadásának formája. Az AH Fólia – a Szerződés szerint – az alábbi módok egyikével szállítja ki a megvásárolt árut:
a) az árut a Vevő vagy képviselője az AH Fólia telephelyén átveszi.
b) az AH Fólia az árut a Szerződésben megjelölt telephelyre vagy címre szállítja, szállíttatja.
4.2 Kiszállítás megszervezése. Az áru kiszállításáról az AH Fólia az általa választatott lehető leggazdaságosabb módon gondoskodik. Az áru kiszállítása munkanapokon 8 és 17 óra között történik. Kiszállítási módok: saját gépkocsival, postai úton, futárral, harmadik fél fuvarozó útján.
4.3 Szállítás helye. Ha a Szerződés másként nem rendelkezik, a kiszállítás helye a Vevő Szerződésben megjelölt székhelye.
4.4 Szállítási határidő. A szállítási határidőről a Felek a Szerződésben állapodnak meg. AH Fólia minden felelősséget kizár a harmadik fél fuvarozó társaság által megadott várható érkezési időpontért és az ezen társaság által okozott késésekért. A Felek megállapodnak továbbá, hogy az AH Fólia nem vállal felelősséget semmilyen veszteségért, költségért, kárért, díjért, kiadásért, amelyet az áruk szállításának késedelme okoz, és a késedelem nem jogosítja fel a Vevőt a Szerződéstől történő elállásra, kivéve, ha ez a késedelem meghaladja a 90 napot.
4.5 Szállítás költsége. A kiszállítás költsége a Vevőt terheli. Nem kell megzetnie a Vevőnek az AH Fólia részére az áru 4.3 pont szerinti szállítási helyre történő kiszállításával kapcsolatban felmerült költséget, amennyiben erről az AH Fólia a Vevővel külön megállapodott, vagy az áru nettó értéke a 100.000,- Ft (százezer forint) összeget meghaladja, és a szállítási cím Budapest közigazgatási határain belül található, és feltéve, hogy az áru terjedelme és súlya lehetővé teszi, hogy az AH Fólia saját fuvarozójával fuvarozza az árut a rendeltetési helyre. Külső fuvarozó igénybevétele esetén a Vevő minden esetben köteles a fuvarozás költségét megzetni az AH Fólia részére.
4.6 Értesítés a kézbesítésről. Az AH Fólia vagy fuvarozója köteles a kézbesítés várható idejéről a Vevőt megfelelő időben, de legkésőbb a kiszállítást megelőző 1 (egy) órával értesíteni.
4.7 Lerakodás. Ha a Szerződés másként nem rendelkezik, az áruk lerakodásának költségét a vételár nem tartalmazza, melyről a Vevő saját költségére és veszélyére köteles gondoskodni.
4.8 Átvétel elmulasztása. Amennyiben a Vevő értesítés ellenére az AH Fóliától vagy a fuvarozótól az árut nem veszi át a megjelölt időben, úgy a fuvarköltségen felül köteles az áru tárolási költsége címén a kézbesítés megtörténtéig naponta az áru nettó árának 3 ‰-ét (három ezrelékét), de legalább napi 1.000,-Ft-ot (ezer forintot) az AH Fóliának megzetni.
4.9 Elszállítás Vevő által. Ha a Vevő a megrendelt árut maga szállítja el az AH Fólia telephelyéről, úgy köteles az áru elszállításának módjáról és idejéről az AH Fóliát megfelelő időben, de legalább az elszállítást megelőző 1 (egy) órával értesíteni, és az áru elszállítását az AH Fólia nyitva tartási idejében úgy megszervezni, hogy az a lehető legkisebb mértékben akadályozza vagy zavarja az AH Fólia üzleti tevékenységét. Amennyiben a Vevő az árut a megrendeléstől számított 15 (tizenöt) napon beül nem szállítja el az AH Fóliától, úgy köteles az áru tárolási költsége címén a kézbesítés megtörténtéig naponta az áru értékének 3 ‰-ét (három ezrelékét), de legalább napi 1.000,-Ft-ot (ezer forintot) az AH Fóliának megzetni.
4.10 Kárveszély. Az AH Fólia által értékesített árukkal kapcsolatos kárveszély az áru Vevő vagy képviselője általi átvétele napján (szállítólevél, vagy az átvételt igazoló számla aláírásával egyidejűleg), illetve amennyiben a Vevő harmadik féllel fuvaroztatja el az árut az AH Fólia telephelyéről, úgy az áru fuvarozónak történő átadásával egyidejűleg száll át a Vevőre.
5 HIBÁS TELJESÍTÉS
5.1 Értékesítési fenntartás. Az AH Fólia azzal a fenntartással értékesíti valamennyi áruját, hogy a Vevő köteles az áru saját céljára történő alkalmasságát maga ellenőrizni. A Felek megállapodnak továbbá, hogy ha a Szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik, az AH Fólia által szállított árukra vonatkozó összes tömegmegjelölés, méret, teljesítmény paraméter és minden egyéb műszaki adat hozzávetőleges.
5.2 Tájékoztatás. Az AH Fólia által forgalmazott áruk felhasználhatóságáról az AH Fólia alkalmazottai és megbízottjai a legjobb tudásuk szerint adnak felvilágosításokat. Az áruk rendeltetésszerű használatát és felhasználását az AH Fólia tájékoztatói tartalmazzák, amelyeket az AH Fólia valamennyi Vevőjével ismertet, illetve honlapján Vevői számára elérhetővé tesz.
5.3 Eltérő felhasználás. A megrendelt árunak a Vevő saját céljára történő – a leírt és a szóban kapott tájékoztatótól eltérő – felhasználhatóságáért és a nem rendeltetésszerű használatért az AH Fólia felelősséget nem vállal.
5.4 Ellenőrzés. A Vevő az áru mennyiségét átvételkor köteles ellenőrizni és mennyiségi kifogásait az AH Fóliával azonnal közölni. Az áru minőségét a Vevő az átvételt követő 8. napig köteles megvizsgálni és minőségi kifogásait ugyanezen időszak alatt az AH Fóliával közölni.
5.5 Kifogás terjedelme. Az átvett áruk egy részének a hibája nem jogosítja fel a Vevőt arra, hogy a teljes Szerződésre vonatkozóan kifogással éljen.
5.6 Mennyiségi és minőségi kifogás. Amennyiben a Vevő mennyiségi és / vagy minőségi kifogásainak megvizsgálását követően az AH Fólia
megállapítja, hogy a kifogások helytállóak, gondoskodik a Vevő szavatossági igényeinek mihamarabbi kielégítése iránt, a következők szerint:
a) nem megfelelő mennyiség szállítása esetén az AH Fólia vállalja a hiányzó mennyiség díjmentes kiszállítását, illetve a megrendeltnél több áru kiszállítása esetén az AH Fólia haladéktalanul gondoskodik a többlet elszállításáról. A Vevő tudomásul veszi és elfogadja, hogy az AH Fólia raktárkészlete nem minden esetben teszi lehetővé a hiányzó áruk azonnali rendelkezésre bocsátását;
b) minőségi kifogás estén, ha a kifogás értékesített anyagot érint, a Vevő elsősorban kicserélést követelhet, kivéve, ha ezen szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az AH Fóliának aránytalan többletköltséget eredményezne, gyelembe véve a szolgáltatott áru hibátlan állapotban képviselt értékét, a minőségi kifogásban megjelölt és az AH Fólia által is igazoltan meglévő hiba súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a Vevőnek okozott kár nagyságát; ha a minőségi kifogás értékesített berendezést érint, a Vevő elsősorban kijavítást követelhet;
c) ha a Vevő kicserélést / kijavítást nem kérhet, vagy ha az AH Fólia a kicserélést / kijavítást nem tudja vállalni, a Vevő – választása szerint – megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy érdekmúlás igazolása mellett elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
5.8 Vevő felelőssége szavatossággal kapcsolatban. Vevő köteles a szavatossági igénye keretében előterjesztett kifogás által érintett árut tárolni, és annak eredeti állapotát, beleértve a csomagolást is, az AH Fólia általi átvételig megőrizni. A kifogással érintett áruban a jelen 5.8 pont szerinti kötelezettség megszegésével okozott kárért Vevő felelős, mellyel kapcsolatos igényét AH Fólia jogosult a szavatossági kötelezettségével szemben beszámítani. Vevő továbbá tudomásul veszi, hogy amennyiben a jelen 5.8 pont szerint kár aránytalan költséget okozna AH Fóliának, AH Fólia megtagadhatja a szavatossági igény teljesítését.
6 FELELŐSSÉG
6.1 Közvetett károk és elmaradt haszon. Egyik Fél sem felelős a másik Fél felé a jelen Szerződés alapján vagy azzal összefüggésben a tényleges vagy várható nyereség elvesztéséért, az üzleti tevékenység megszakításából eredő veszteségekért, a goodwill vagy a jó hírnév elvesztéséért, vagy bármely közvetett, különös vagy következményes költségért, kiadásért, veszteségért vagy kárért még akkor sem, ha az ilyen költség, kiadás, veszteség vagy kár ésszerűen előre látható volt, vagy a Felek ésszerűen azt előre láthatták volna.
6.2 Kötbérek. Az AH Fólia kizár minden felelősséget a Szerződés teljesítésével vagy megszegésével összefüggésben a Vevőnél keletkezett
kötbérzetési kötelezettségért.
6.3 Felelősség korlátozása. Az alkalmazandó jog által lehetővé tett legteljesebb mértékben az AH Fólia teljes felelőssége a Vevővel szemben a Szerződés alapján vagy azzal összefüggésben felmerülő károkért és veszteségekért akár a Szerződés, akár szavatossági kötelezettség, akár törvényes kötelezettség megszegéséből eredően, az alábbi összegek közül a kisebb összegre korlátozódik: (1) a Szerződés alapján zetett vételár teljes összege, (2) a közvetlen károk összege.
6.4 Korlátlan felelősség. A fenti 6.3 pont nem vonatkozik a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért fennálló felelősségre.
6.5 Kizárások. Az ÁSZF meghatározza az AH Fólia Szerződés szerinti, illetve a Szerződéssel kapcsolatos teljes felelősségét; minden egyéb felelősség kizárásra kerül.
6.6 Egyéb korlátozások. A Szerződés teljesítéséből fakadó igény érvényesítésére irányuló jogi eljárást a Felek csak azt követően indíthatnak, hogy a másik Felet ez irányú szándékukról írásban értesítették.
7 ADATVÉDELEM
7.1 GDPR megfelelőség. Felek kijelentik, hogy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletének, azaz az általános adatvédelmi rendeletnek (a továbbiakban: „GDPR”), az azt végrehajtó vagy kiegészítő jogszabályoknak, valamint minden egyéb, adatvédelemre, illetve adatkezelésre vonatkozó, a jelen Szerződés teljesítése során kezelt személyes adatok tekintetében alkalmazandó jogszabálynak megfelelnek.
7.2 Kapcsolattartói személyes adatok kezelése. Felek a Szerződés megkötése és teljesítése érdekében átadnak egymásnak kapcsolattartóikra és képviselőikre (a továbbiakban együttesen: „Kapcsolattartók”) vonatkozó személyes adatokat. A Kapcsolattartók személyes adatai továbbításának jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az adattovábbítás célja a szerződés teljesítése és kapcsolattartás a Felek között. Felek ezen adatokat jogosultak meghatározott munkavállalóik számára hozzáférhető adatbázisokban tárolni, és kizárólag a felsorolt cél érdekében jogosultak használni, nyilvántartani, különösen könyvelő, könyvvizsgáló, jogi képviselő, egyéb adatfeldolgozók részére átadni.
7.3 Személyes adatok megőrzése a Szerződés megszűnése után. Felek megállapodnak, hogy az egymás számára átadott személyes adatait a Kapcsolattartóknak a Szerződés megszűnésétől az általános elévülési idő leteltéig, de legfeljebb a vonatkozó jogszabályokban meghatározott maximális időtartamig kezelik és őrzik meg a későbbi esetleges jogviták rendezése érdekében.
7.4 Felelősség átadott adatokkal kapcsolatban. Felek rögzítik, hogy a Kapcsolattartók személyes adatainak átadásáért a felelősség az átadó Felet terheli, az átvevő Fél általi adatkezelésért pedig az adatokat átvevő Fél mint adatkezelő felel. Felek megállapodnak abban, hogy mindig az átadó Fél köteles az érintetteket az adatátadásról és a személyes adataik másik Fél általi kezelésére vonatkozó információkról, az érintettet illető jogokról, valamint az esetleges – adatfeldolgozás érdekében történő – adattovábbításról tájékoztatni. A Felek egymás Kapcsolattartóinak személyes adatkezelése tekintetében önálló adatkezelők.
8 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
8.1 Módosítások. Ha a Szerződés másként nem rendelkezik, a Szerződés csak a Felek olyan írásbeli nyilatkozatával módosítható, amely kifejezetten utal a Szerződés módosítására.
8.2 Részleges érvénytelenség. Amennyiben a Szerződés vagy az ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelen, jogszabályba ütköző vagy kikényszeríthetetlen lenne, a fennmaradó rendelkezések érvényességét, jogszerűségét és kikényszeríthetőségét ez semmilyen módon nem befolyásolja vagy csökkenti.
8.3 Nyilatkozatok. A Felek kijelentik és szavatolják, hogy (1) rendelkeznek a Szerződés megkötésére és a Szerződés feltételeinek megfelelő teljesítésére vonatkozó felhatalmazással, és (2) semmilyen lépést nem tettek, jogi eljárást nem kezdeményeztek, vagy vizsgálatot nem folytattak ellenük, mely a Fél legjobb tudomása és meggyőződése szerint a Fél csődjével, felszámolásával vagy bármely más hasonló eljárással, vagy vagyonfelügyelő kijelölésével fenyegetne.
8.4 Jogról lemondás. Abban az esetben, ha valamelyik Fél egy adott alkalommal esetlegesen nem ragaszkodik szigorúan a Szerződés valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez, nem jelenti azt, hogy a Fél lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához, vagy a Szerződés más lényegi feltételéhez vagy kikötéséhez.
8.5 Titoktartás. Felek megállapodnak abban, hogy teljes mértékben bizalmasan és üzleti titokként kezelik a Szerződés minden üzleti vonatkozását és a Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott minden olyan adatot, melynek titokban maradására vonatkozóan a másik Félnek jogos érdeke fűződik. A másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül egyik Fél sem adhat ki harmadik félnek bizalmas információt, kivéve, ha azt jogszabály kötelezően előírja, vagy az a Szerződésben foglalt valamely jog gyakorlásához vagy kötelezettség teljesítéséhez szükséges.
8.6 Jogviták rendezése. A Szerződéssel összefüggő vagy az azzal kapcsolatban felmerülő valamennyi jogvitára a magyar rendes bíróságok rendelkeznek joghatósággal. A Szerződéssel összefüggő vagy az azzal kapcsolatban felmerülő valamennyi olyan jogvita eldöntésére, melyre vonatkozóan nem a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Budapest Környéki Törvényszék vagy a Fővárosi Törvényszék bír általános illetékességgel, a Felek – hatáskörtől függően – kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Tatabányai Törvényszék illetékességét.
8.7 Irányadó jog. A Szerződésre és annak értelmezésére a magyar jog az irányadó.